Én még mindig így szállok le a bicikliről

Rég írtam már a sikerélményeimről, úgyhogy most sem fogok.

Megjöttek kínából az új verziójú harangok a 1104-es Sunnysky motorokhoz – aminek a tengelyéről már nem tud random lecsúszni a harang. Időközben befutott egy komplett motor is, ami mint utólag kiderült, rohadt nagy szerencse volt (aztán mégsem), mert amikor szétrepült, a tengellyel együtt meglépett az alján lévő e-clip és a kis sárgaréz alátét is. Tehát volt egy teljes, jó, új verziós motorom, három teljes, jó, csak régi harangos motorom és öt új verziójú harangom, tengellyel.

Elkezdtem őket szétszedni. Az első e-clip leszedése közben eszembe jutott, hogy ezt zacskóban kéne csinálni, de nem vagyok én sumér, ezért inkább fél órát kerestem utána. Összeraktam a 4 motort és akkor vettem észre, hogy némelyik jobban kotyog, mint a többi. Előszedtem a motorcserés videót és ott látom, hogy kéne lennie egy vékony kis alátétnek az alsó csapágy és a záró clip között. Hát, két motor alatt nem volt és csak egyet találtam meg az asztalon.

Aztán továbbengedtem a videót és arcon ütött a a kontent, hogy ezeknek a clipeknek két különböző oldaluk van és számít, hogy melyik merre néz. Van egy legömbölyített és egy éles. Az éles néz lefelé, az ül bele határozottan a tengely kis vájatába. Nem nehéz kitalálni, hogy mindegyiket pont fordítva helyeztem fel, úgyhogy lett mégegy fél órás keresésem, mert még mindig nem vagyok sumér és nem mentem ki a konyhába uzsonnás zacskóért.

Még szerencse, hogy az öt darab 1104-es harangból az egyik 1105-ös volt, így volt egy valid okom kunyizni a csereharang mellé még alátéteket is. Először egy ingyen haranggal próbálták kiszúrni a szememet, de sikerült meggyőztem Sunnysky Jessicát, hogy a nagy vezér is jobban fogja őt kedvelni, ha inkább alátétet ad a harang mellé. 4 nap alatt megjött az új csomag, két haranggal és pontosan nulla alátéttel. Ez kb 2 hete volt, azóta nem tudtam megfelelő alátétet szereznzi, de legalább már 3 helyről van úton hasonló. Az egyik csak jó lesz, és akkor még idén tudok repülni pár percet..

#1104, #bajvan, #majdnem, #motor, #sunnysky, #szopas