Hurkaidőszak

Nem jut eszembe az a szó, amit ilyenkor szoktak mondani. Üresjárat? Kolbászidőszak? Recskázás a gyufában?

Viszlát mínuszok, nincs már szükség muffra a szabadban. Beni szénszálas teste kemény, mint a tavaszi péló, Bénié meg akkora, mint a kemény tavaszi péló. Kicsipkézésre váró propellerek tizei vannak úton, meg  annyi akkumulátor, hogy Elon Musk már megbökött facebookon, erre ez megy kint:

 

 

#beni, #beni_xl, #fpv, #nem, #repules, #szel

110mm vs 120mm

A nagyobb mindig jobb. Jelen esetben 10%-kal.

Egy ideje kerülget a gondolat, hogy vajon mennyi tolóerőt veszítek azzal, hogy a popellerek vége belóg a drón testének közepe fölé. Logikusnak tűnik, hogy ott nem fog tolóerőt termelni, ahol rálóg, meg ki tudja milyen örvényeket kelt, meg mittudomén, nem vagyok még aerodinamikai mérnök.

Ezen elmélet bizonyítására született az eddig használt váznak egy 120mm-es átlóval rendelkező változata:

IMG_20180327_224903

120-as átló, kisebb alapterületű bél

Az átló növelése mellett csökkentettem még a belének az alapterületén is. Lemértem, jobb.

A 110-es dagadtbelű vázzal 123 grammos tolóerőt mértem, a 120-as vinnyadtal pedig 135-öt. Az hagyján, hogy 10%-kal nagyobb tolóerő áll rendelkezésemre a becsapódáshoz, nap végére még aerodinamikai mérnök is lettem.

#110mm, #120mm, #osszehasonlitas, #meres, #toloero

Mulatságos Tények Szerda

Google-ön a “púzó mézezés” kifejezésre 1 darab találatot kapunk.

#mulatsagostenyekszerda

Eheti Majdnem™ díj nyertesek

ASA-t küldtek ABS helyett. A rövidítések hossza mondjuk stimmel. Mivel annyira vagyok expert a témában, mint amennyire te most rágugliztál, hogy mi is az, ezért csak ugyanazokat az internetes szakembereket tudom idézni.
Elvileg ugyanolyan, sőt, még a nap sem szívja ki a színét. Mondjuk ha az első próbanyomtatások után kellene etát adnom az első ASA-ból nyomtatott vázzal való repülésre, akkor egy kollégámat idézve azt mondanám, hogy 800 év, úgyhogy ez a veszély még nem aktuális.

A másik Majdnem™ díjat az a futár kapja, aki tök más emeleten dobta le a csomagomat, mint ahol kellett volna, majd közölte az ottani recepcióssal, hogy értesít róla. Ma hívtak arról a másik emeletről, hogy két hete áll náluk egy csomagom, mikor megyek már érte. Azt mondják mondjuk, hogy a szándék a fontos.

#bajvan, #blog, #majdnem

Ennyi?

11

#bajvan, #gaming, #steam

Felesleges dolgokhoz felesleges domain, 4500-ért….

21t39g

Felesleges dolgokhoz felesleges domain, 4500-ért. De nem rendelheted hozzá az ingyenes blogodhoz, csak ha van havi 1000 felesleges forintod a “Personal plan”-hez. De ha már volt a domain-re felesleges 4500-ad és a publikálási kényszeredre havi 1000-ed, akkor legyen még felesleges 3900-ad is, mert annyiba kerül külsős domaint mapelni a már fizetős wordpressedhez.
De cserébe kapsz a wordpress előfizetésedhez egy ingyenes, de amúgy már felesleges domain-t.
És akkor hirtelen összeszorul a golyód – de csak a bal – és rájössz, hogy mennyire kurvára kigáncsoltad magad. Lefoglaltad magad elől a legjobb domaint 4500-ért, majd fizetsz érte még havi 1000-et egy éven keresztül, hogy végül 3900-ért használhasd.
És akkor ők hozzád vágnak egyet ingyen. Nesze, B terv, tiéd lehet a 2. legjobb domain, hogy aztán minden alkalommal emlékeztessen mikor begépeled a címet, mekkora sügér is vagy.

#bajvan, #blog

Péntek délután hív a futár hogy itt a…

Péntek délután hív a futár, hogy itt a csomag. Mondom hol? Teréz 33. Az kizárt, nekem nem jön oda csomagom. De jött és ő itt van. De akkor sem jön. De ő akkor is itt van és az van ráírva, hogy Csehország. Ah, a filament lehet. Elkúrták az adatokat, mert én biztos nem oda rendeltem. Na mindegy, nem vagyok ott, dolgozom. Nem baj azt mondja, létezik olyan, hogy címváltoztatás. Fantasztikus, akkor változtassunk. Változtassunk.
Legyen a MOM Park. Oké, holnap hozza ki a tizenkétkeres kollégája. Szuper. Viszlát. Viszlát.

Hm.

Ó.

Péntek délután hozta oda, ahol péntek délután sosem vagyok és szombaton hozza ki a tizenkétkeres haverja oda, ahol meg szombaton nem vagyok soha. Még jó, hogy amúgy ismerek olyat, aki optimalizálással foglalkozik.

Na mindegy, úgyis kell kabát, mert a széldzseki már nem divat és a nickelodeonos cipő is leesik már a lábamról. Vásárlás után benézek. Vagyis nem, hanem telefonálok.

Pénteken hazafelé menet megálltam és érdeklődtem a recepción, hogy ha szombat délután benézek, akkor lehet-e ott a csomagom, amit aznap hoznak. Ó, sajnálja, de nem vehetnek át semmit tárolásra. Pedig jött már ki szombaton csomagom. De ők akkor sem. Pedig akkor is jött de mindegy, akkor megvárom a hétfőt. De hogy amúgy mégis tudna segíteni, mert nem szoktak ilyet, de akkor most kivételt tesznek. Menjek ki Tibihez, a szekushoz és akkor megbeszéljük.
Negyed órát beszéltünk Tibivel arról, hogy hogyan kellene megtörténnie a dolognak. A vége az lett, hogy ők jeleznek egymásnak, ha megjött a csomag és ha én felhívok egy diszpécseri számot, akkor ha jó nevet mondok akkor tudni fogják, hogy kit kapcsoljanak és ő megmondja, hogy megjött-e.
Az a verzió, hogy megadom a számomat és megcsörgetnek elég gyorsan alulmaradt, mert nyugi, így lesz jó. Nem értem, hogy ha felhívom a számot, akkor ki fogja felvenni és miért kell beavatni ennyi embert egy olyan dolog miatt, amit amúgy nem is szabadna csinálniuk. Dázöntmetör, látom, hogy van baj, nem vitatkozom inkább.

Vásárlás után persze, hogy nem telefonáltam, mert lövésem sem volt, hogy mit kell mondani ahhoz, hogy tudják, kit kell kérdezni a megfelelő infóért. Meg olyan messze sem voltam a Mammut-tól, úgyhogy rápróbáltam.
Recepció, bemutatkozom, megosztom a megfelelő infókat:

  • Jó napot, néger béla vagyok, itt dolgozom. Tegnap beszéltem az egyik kollégájával és azt mondták, hogy átvesznek nekem eg csomagot.
  • De hát arról volt szó, hogy telefonál.
  • Igen, de erre jártam, itt vásároltam, gondoltam benézek, hátha szerencsém lesz.
  • De nem telefonált. És csomag sem jött, pedig direkt figyeltem.
  • Oké, nem gond, gondoltam megpróbálom.
  • De arról volt szó, hogy telefonál és ide semmiféle csomag sem jött

És valahol itt engedtem el a dolgot. Elköszöntem. Hétfőn majd átveszem, addig kékkel nyomtatok.

Nyomtatok egy frászt. Zsíros az ágy és nincs körömlakk lemosóm. Sosem gondoltam volna, hogy ennek a mondatnak egyszer lesz értelme és rosszat fog jelenteni.

#bajvan, #blog, #majdnem

#filament